Fogbetét
Inlay-Onlay betétek
Fogbetét

Sajnos a nem megfelelő szájhigiénia, illetve a nem megfelelő táplálkozás fogszuvasodás kialakulásához vezethet. Ennek terápiája a fertőzött, szuvas foganyag eltávolításával, majd a fog tömőanyaggal vagy betéttel (inlay, onlay) való helyreállításával lehetséges.

Az inlay betétek olyan ragasztott tömések, melyek a hiányzó fogszövetet pótolják. A fogtechnikus készíti el a fogról készült lenyomat alapján.

Hogyan készül el a fogbetét? Inlay-Onlay

  1. Első lépésben a kezelőorvosa helyi érzéstelenítésben eltávolítja a szuvas fogállományt és kialakítja fogbetét helyéül szolgáló üreget. Az üreg kialakítása precíz munkát igényel, fontos hogy a betét könnyen a helyére illeszthető legyen, de ne keletkezzen rés sehol a pótlás és az üreg falai között.
  2. Második lépésben egy lenyomat készül az előkészített fogról, amit elküldünk a fogtechnikai laboratóriumba, ahol több rétegből készítik el a porcelán betétet (inlay-onlay). Az egyes rétegek hatalmas hő és nyomás alatt szilárdulnak meg, így a fogbetét különösen ellenálló lesz a rá ható erőkkel szemben.
  3. Harmadik lépésben a kezelőorvosa bepróbálja az elkészült fogbetétet és ha minden tökéletes, akkor beragasztja az üregbe. A végeredmény egy esztétikus és tartós fogbetét lesz.

Az így készült fogpótlás színében és áttetszőségében tökéletesen hasonló a saját fogak színéhez. Gyönyörű esztétikai élményt képes nyújtani és mindemellett különösen tartós is.

Inlay vagy onlay fogbetéteket általában nagyobb fogszuvasodás esetén alkalmaznak.

A kezdő szuvasodást csak fogorvosi vizsgálattal lehet felfedezni, az szabad szemmel szinte nem is látható. A szuvasodások kezelése általában esztétikus tömésekkel történik, azonban ha a szuvas részek eltávolításakor túlzottan nagy üreg keletkezik a fogban, akkor már egy hagyományos tömés nem jelent kellő biztonságot Önnek. Ekkor kerülnek előtérbe a betétek (inlay-onlay).

A betét egyfajta tömés, amely a hiányzó fogszövetet pótolja.

Az inlay és az onlay betétek között az a különbség, hogy az inlay esetében a fog üregét töltik csak fel, míg az onlay fogpótlásra akkor kerül sor, ha a fog károsodása érinti a fog felszínét is és már túlságosan nagy ahhoz, hogy egy inlay elegendő legyen.

Egy betét (inlay-onlay) hosszú távú befektetés, mivel élettartama többszöröse a hagyományos töméseknek.

beforeafter

Fogbetét

Gyakran ismételt kérdések

Milyen anyagból készülhet a fogbetét?

Kompozitbetét: A töméssel megegyező anyagból készülő fogbetét tartósabb és esztétikusabb, mint egy nagy kiterjedésű, rendelőben készített tömés.
Kerámiabetét: Pontos, kemény és a legesztétikusabb helyreállításra alkalmas. Aranybetét: Aranyból készíthető a lehető legpontosabban illeszkedő, ezáltal legtartósabb pótlás, azonban esztétikai szempontból kevésbé előnyös.

Hogyan készül a fogbetét?

Az első alkalommal az üreg megfelelő kialakítására, illetve lenyomatvételre kerül sor, majd a fogba ideiglenes tömőanyag kerül. A lenyomat alapján készült gipszmintában a fogtechnikus elkészíti a betétet, az általunk kiválasztott, a fogakkal leginkább harmonizáló árnyalatban.
A következő kezelésen az ideiglenes tömés eltávolítása után beragasztjuk a fogbetét végleges változatát a fogba.

Mikor jobb betétet készíteni tömés helyett?

  • Számos esetben, amikor a fogban olyan nagy méretű a szuvasodás, hogy betet_1kitisztítása után a fog nagy része hiányzik, s már nem állítható helyre korrekt módon tömőanyaggal, ilyenkor betétet készítünk.
  • Fogbetét az ideális választás gyökérkezelt fogaknál is, hiszen ezek a fogak a rágóerővel szemben kevésbé ellenállóak, a fogbetét viszont megerősítheti őket.
  • Ezzel a kezeléssel alakíthatjuk ki a legesztétikusabb rágófelszínt, valamint sokszor csak így érhető el a szomszédos fogakkal való szoros illeszkedés, amely az ételbeékelődés megakadályozását szolgálja.
  • Néhány esetben foghiány is pótolható olyan speciális híddal, amelynek pillérei a hiányt határoló fogakban rögzített betétek. Ez az úgynevezett betételhorgonyzású híd. Előnye, hogy a pillérfogakból kevesebbet kell elvenni, mintha koronához csiszolnánk.

Mi az az inlay, onlay?

A betét vagy más néven inlay-onlay, olyan szilárd tömés, melyet a megfelelően kialakított üregbe szilárd állapotban, ragasztással rögzítünk. Ezt tehát nem a szájban alakítjuk ki a tömőanyag egymásra rétegzésével, hanem fogtechnikus készíti el. Hátránya, hogy drágább, valamint hogy az elkészítése két alkalmat vesz igénybe, viszont tartósabb és esztétikusabb, mint a tömés.