Dr. Egressy-Molnár Viktória
Dr. Egressy-Molnár Viktória - Szájsebész szakorvos

Dr. Egressy-Molnár Viktória

Szájsebész szakorvos
+36 70 745 8118[email protected]Időpontfoglalás

Bemutatkozás

Dr. Egressy-Molnár Viktória

dento-alveolaris* sebész szakorvos, fogorvos.

dento-alveolaris* Ez a fogak és az állcsontokon valamint lágyszövetekben található kóros elváltozások felderítése, kezelése, és eltávolításával foglalkozó fogászat része.

2012-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán. Már egyetemi éveim alatt nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a fogászati szakmán belül a szájsebészeti terület vonz leginkább. 2014-től 2017-ig a Honvéd Kórház Szájsebészeti Osztályán dolgoztam, ahol az ambuláns betegellátástól az osztályos orvosi munkán át az ügyeleti ellátásig minden feladatkörben tevékenyen részt vettem, beleértbe a traumatológiai, onkológiai eseteket is, amelyek már túlmutattak a szájsebészeti szakma szúk határain és gyakran más szakágak képviselőivel kooperációban láttuk el a betegeket. Ezen évekből leginkább az alap-sebészi tudást, és a team-munkában való gondolkodást hoztam magammal a hétköznapokba.

Rendszeresen hazai és nemzetközi szakmai konferenciákon és továbbképzéseken veszek részt az ismereteim bővítése érdekében, hogy tudásom a modern irányelveknek megfelelően naprakész legyen.

Legfőbb érdeklődési területem a csontregeneráció, mely elengedhetetlen feltétele a későbbiekben egy implantáció hosszú távú sikerességének, amennyiben csonthiányos területre szeretnénk fogbeültetést végezni.

Kollégáimmal egy olyan Teamben dolgozunk, amely segítségével valós, a páciens szövetéivel szinte teljesen megegyező szövettani és élettani tulajdonágokkal rendelkező csontpótlást tudunk végezni, mely nagymértékben növeli az implantációk sikerességi rátáját.

Gyakran megkérdezik tőlem, hogy nőként miért választottam ezt a hivatást, és erre a kérdésre van egy vicces és egy komoly válaszom: az első az, hogy azért, mert a szájsebészet a szakma rock ’n’rollja, tehát egy igazán „dögös” szakterület, a komoly válaszom pedig, hogy a mai napig lenyűgöz az, hogy egy élő szervezetbe operálva, kihasználva annak regeneratív képességeit, milyen óriási rehabilitációs eredményeket érhetünk el. A mai napig ámulatba ejt az emberi szervezet szépsége és összetett, mégis minden apró sejtjében összehangolt működése, és egyszerre hálával, másfelől alázattal tölt el, hogy ennek a folyamatnak a munkámmal szerves része lehetek.

A precizitás, szakmaiság mellett azonban van egy fő vezérelvem: a pácienseim felé az általam ismert legmagasabb fokú empátiával fordulok, mert vallom, hogy csak kölcsönös bizalom esetén lesz sikeres orvos és páciens együttműködése, így végső soron a páciens öröme az én örömöm is.

Dr. Egressy-Molnár Viktória szolgáltatásai

Konzultáció
20 000 Ft / Alkalom
60 perc
Időpontfoglalás
Góckutatás
30 000 Ft / Alkalom
90 perc
Időpontfoglalás
Fogászati implantátumok
120 000 Ft / Implantátum
60 perc
Időpontfoglalás